Pénteken délután ismét a gardróbszekrényem előtt találtam magam azon tanakodva, mit is vegyek fel Dóri ünnepi vacsorájára, mikor megszólalt a telefonom.

- Hát itt vagy! – nyitott ajtót lelkesen Alíz. – Gyere, már mindenki rád vár! – Meg se várta, hogy belépjek, sarkon fordult, és már ment is vissza a reménybeli sógorához.

Puhán landolt a telefonom az ágyon, apró mélyedést képezve a takarón, ahogy földet ért. Mindig ugyanott köt ki szerencsétlen készülék, miután a nővéremmel beszéltem. Beszélgetésünk most is rutinszerűen zajlott. Áthívott hétvégére ebédelni.