Utazni vagy maradni?
Szombat reggel a telefonomon görgettem a közösségi médiát, és az algoritmus feldobta egy lány videóját, aki éppen arról számolt be, hogy a hétvégére egyedül elutazott a hegyekbe kicsit elvonulni.
Hirtelen valami megfogalmazhatatlan érzés futott át rajtam. Nem tudtam gondolatokat társítani hozzá, de egész nap nem tudtam kiverni azt a videót a fejemből. Egyszer csak elkezdtem játszani a gondolattal a délutáni kávém kortyolgatása közben.
Mi történne, ha én is elutaznék? Csak úgy. Két éjszakára. Valahova olyan helyre, amit mindig is szerettem volna megnézni. Ahol csak magammal kell foglalkoznom. Ha csak magammal foglalkozom, önző vagyok? Ki fog vigyázni a gyerekekre, ha a bébiszitter megint lemondja? Alíz kit fog tudni megkérni? Csak engem. De akkor haza kéne jönnöm. Ugrik a szállás, ugrik a nyugodt hétvége. Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy elutazzak.
De fiatal vagyok, önálló. Se gyerekem, se kutyám, se macskám. Mikor menjek, ha nem most? De képes vagyok egyedül leszervezni egy ilyen hétvégét? Persze nagy szervezés nem kell. Lefoglalom a szállást, megnézem, milyen látnivalók vannak a közelben. De mindig is gyűlöltem egyedül utazni. De van autóm, nem kell menetrendeket keresgélni. Csak beülök az autóba és megyek. De mi van, ha lerobban a kocsi? Végül is már nem fiatal. Meg fogom tudni oldani? Egyáltalán ki mernék mozdulni az apartmanból, ha már ott vagyok? Úgyse. De ha csak azért megyek, hogy elbújjak, felesleges menni. Az ajtót itthon is magamra zárhatom.
De nekem is jár, hogy azt tegyem, amihez kedvem van. Pénzem van, időm van. Akkor miért okoz ekkora nehézséget, hogy menjek? Egyáltalán mi a fenéért akarok menni? Azért, hogy egyedül legyek? De hát itthon is egyedül vagyok. Kár erre pazarolni a pénzem. Alíz is ezt mondaná.